Kőkeresztek
Úton, útfélen ott állnak. Szó szerint, hiszen az utak, kereszteződések, templomok védelmezői ők. Hol Krisztus, hol valamelyik szent - többnyire Szent Antal - álldogál ott. A régi magyarság hagyománya, a betelepített németek, vagy a rácok hozták magukkal? Akárhogy is van, ősi szokás ez.
Vallásos családok állították őket, szerte az országban. Főleg a módosabbak. Ne higgyük, hogy a szokás kiveszett volna. Ma is állítanak újabbakat, ma is akad, aki gondozza a régieket. Koszorú kerül rájuk, virág alájuk, kis kertecske köréjük, belé virág. Pléhkrisztus. Műkő, vagy beton feszület, esetleg szent egy talapzaton. Ahol ilyen állt, határban, keresztútnál állított szobor, valamikor „védőszentként” funkcionált. Aki állított ilyet, sok oka lehetett rá. Hálából egy-egy meghallgatott imádságért, vagy egy szeretett családtag emlékének ajánlva.
Kereszt a keresztúton.
A török utáni időkben terjedt el felállításuk szokása. A kereszt a szenvedés jelképe. A korábbi pogány úti védőtotemek a kereszténységben ebben a formában éltek tovább. Krisztus kilépett a templomból, a szent helyről, és a mindennapi élet, a falusi munka, a paraszti szokásvilág tárgyi emlékévé lett. Történeteket, emberi sorsokat, gyakran tragédiákat, máskor helyi csodákat őriznek e jelek
Kereszt, mint engesztelés
A kereszt állításához az is hozzátartozott, hogy aki a keresztet állíttatta, vállalta a gondozását is. A helyet, ahová a kereszt került, az egyház papja beszentelte. Amíg élt a kegyes állíttató, addig gondozta, virágot ültetett, esetleg kerítést húzott köréje. Ha a kereszt állítója, vagy annak családja kihalt, néha előlépett a homályból egy-egy idős, vagy akár ifjú, de hálás asszony, új fogadalmat tett, és tovább gondozta a keresztet: virág került a megfeszített lábához az üres konzerves dobozba, megtisztíttatták a betont, újra csiszoltatták a műkövet, a pléhkrisztus testét átfestették, felújították. Ahol magára maradt a kereszt, a dűlőutakat másfelé terelték, ahol elmaradt a gondoskodás, a figyelem, a törődés és a szeretet, ott a természet magához ölelte a keresztet.
Ez eddig egy idézet egy újságcikkből, ismeretlen szerzőtől.
Tófalu bel-és külterületén is található néhány ilyen köztéri szobor. Ezek egyike a valamikori legelő (Csapás) szélén, a vasút túloldalán áll. Feltehetőleg a vasút építésének valami köze lehetett a hely kiválasztásához is.
A képen látható kőkereszt dacolva az idő múlásával, az időjárással, a szelek fúvásával, megérheti a századik évfordulóját, noha még néhány hónap elválasztja ettől.
Még a Monarchiában állítatta falunk szülötte, Umhauzer Julianna.
Történetéről - hogy mi motivált egy 27 éves hajadont ilyen anyagi áldozat vállalására - nem tudunk semmit.
Anyakönyvi adatok szerint hatan voltak testvérek, akik mindnyájan Tófaluban születtek:
Szüleik Umhauzer István (sz:1849 Tófalu) és Hutter Anna (sz:1854 Tófalu), akik 1874 június 10.-én kötöttek házasságot Tófaluban.
Nagyszüleik Umhauzer Ferencz (sz:1823 Tófalu) és Fehér Katalina (sz:1827 Tófalu), valamint Hutter József (sz:1828 Tófalu) és Farkas Anna (sz:1832 Tófalu) voltak.
Feltételezhetően utód nélkül kihalt a család, így a kereszt gondozása a természetre maradt. Túlélt ugyan két világégést, de mára már életveszélyes megközelíteni.
A kereszt vízszintes eleme olyan mértékben megrepedt, hogy a lezuhanása belátható időn belül várható. Amikor ez bekövetkezik, két dolog történhet: a lezuhanó kb.50 kg-os kő hiánya miatt egyensúlyvesztés következtében ledől a másik fele is, vagy a lezuhanó kő a talapzatra esve (kb. 3,5-ről) összetöri azt, amely szintén a ledőlés veszélyét hordozza magában.
Felirata:
JÖJJETEK HOZZÁM, KIK FÁRADOZTOK ÉS TERHELVE VAGYTOK, ÉN MEGNYUGTATLAK TITEKET. MERT ÉN VAGYOK A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET. ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÁLLITATTA UMHAUZER JULIANNA
1910
Az idő most sem hazudtolta meg önmagát. A fenti sorok 2010 nyárelején születtek, a képek pedig az utolsó felvételek a még ép keresztről. A nyári heves viharoknak már nem tudott ellenállni, leomlott! Lehet, hogy villámcsapás, lehet, hogy a viharos szél műve volt. Szerencsére nem tartózkodott közelében senki.
Így most már csak a függőleges rész maradt a talapzaton - mementóul.